Ugrás a tartalomra

Üdvözöljük a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció oldalán

A 36. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának végeredménye megtekinthető:

AZ ABSZTRAKTKÖTET EZEN A LINKEN ELÉRHETŐ

A végeredmény ezen a linken elérhető

Kövesse élőben megnyitónkat ezen a linken

Kövesse élőben az eredményhirdetést és a zárórendezvényünket ezen a linken

Az OTDT Testnevelés- és Sporttudományi Szakmai Bizottságának elnökének köszöntője

Tisztelt Hallgató és Tanár Kollégáim! Kedves Konferencia Részvevők!

A magam és a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció Elnöksége nevében sok szeretettel köszöntök minden részvevőt az OTDT 36. Konferenciáján. A mi Szekciónk talán a legfiatalabb az OTDT történetében, de egyben a legdinamikusabban fejlődő is.  Évről-évre egyre több hallgató és tanárkolléga csatlakozik egyetemük tudományos kutatóhelyeihez. Az egyre javuló kutatómunkák és az előadások színvonala azt érzékelteti, hogy kutatóműhelyekben nemcsak a konferenciákra készítik fel a tanárok a hallgatókat, de alapos, tudományos érdeklődésen alapuló kutatómunka alakult ki, amely során a többlettudásra vágyó hallgatók készülnek fel tudásuk magas szintre emelésére, doktori tanulmányuk folytatására vagy szakmai ismereteik tudományos megalapozásra.

2023-ban a Pécsi Tudományegyetem, a Sporttudományi és Testnevelési Intézet szervezésében rendezi meg az OTDT Konferenciáját a Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióban. Biztosak lehetünk abban a szervezés kifogástalan lesz, mert Kollégáink nagy tapasztalattal rendelkeznek, hiszen nem ez az első OTDK szervezésük, nem beszélve szaktudásukról és lelkesedésükről. A Konferencia sikere a kiváló szervezésen túl a hallgatók aktivitásától, az elvégzett kutató munkájuk bemutatásának színvonalától függ elsősorban. Ezért nagy szeretettel és várakozással hívunk minden fiatal tudós hallgatót és témavezető tanárt, hogy vegyen részt az OTDT Testnevelés- és Sporttudományi Szekció Konferenciáján. Töltsünk el két örömteli és tudományos gondolatok cseréjét biztositó napot együtt.  

Dr. Tihanyi József - az OTDT Testnevelés- és Sporttudományi Bizottság elnöke

Prof. dr. Tihanyi József 
elnök
OTDT Testnevelés- és Sporttudományi Szakmai Bizottság


A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar dékánjának köszöntője

Nagy szeretettel köszöntöm a 36. OTDK Testnevelés és Sporttudományi Szekciójának résztvevőit, itt a kibertérben és a versenyen is. A rendezvénynek nyolc év után ismét helyszínt és szervezést biztosító PTE Természettudományi Kar és jogelődeinek életében mindig kiemelt szerepet játszott a sport, az ahhoz kapcsolódó és színesedő képzések, valamint a magas szintű szakmai munkát alátámasztó tudományos kutatások. A diákköri tevékenység az a kiváló lehetőség a diákok számára, amikor szeretett szakmájuk mélyebb rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek, egy-egy részterület hátterének, elméletének vagy éppen gyakorlatának a megértéséhez kerülnek közelebb. Közben új megközelítéseket, módszereket, technikákat fejlesztenek témavezetőjükkel, mindeközben észrevétlen kutatóvá válnak, válhatnak. A tudományos utánpótlásnevelés nagyon fontos útja ez, oktatóink, kutatóink java is ezt az utat járta. Az országos megmérettetés segít abban, hogy visszacsatolást, megerősítést kapjanak a választott úttal kapcsolatban, munkájuk megmérettetésre kerüljön, kutatói rutinjuk tovább épüljön, új ötleteket innovációkat tanuljanak a hasonló cipőben járó kortársaiktól vagy éppen az Önök munkájukat hivatalosan értékelőktől. 

A versenyzés mellett szakítsanak időt egyedülálló adottságú campusunk, intézményünk, de egymás megismerésére, ha pedig idejük engedi, nézzenek szét egyedülálló városunkban, Pécsett is. Szerezzenek olyan élményeket nálunk, amelyek szakmájukban megerősíti Önöket, építsenek olyan kapcsolatokat, amelyek további karrierjük, személyes pályájuk útján is hasznosítható. Térjenek vissza hozzánk hallgatóként, doktoranduszként, tanárként, kutatóként, vagy csak látogatóként, akkor is szívesen látjuk Önöket. Addig is eredményes konferenciát, sikeres szereplést kívánok minden résztvevőnek. 
 
Dr. Trócsányi András - PTE TTK dékán

Dr. Trócsányi András 
dékán

PTE TTK


A 36. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekció ügyvezető elnökének köszöntője

Kedves Diákkörös Hallgatók, Mentortanárok, Témavezetők, Bírálók, Zsűritagok!

A PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet nevében szeretettel köszöntöm Önöket honlapunkon! Különösen megtisztelő számunkra, hogy 2023-ban Intézetünk rendezheti a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióját, és hogy egy olyan intézet nevében köszönthetem Önöket, amely elkötelezett a tudományos tehetséggondozásban, a hallgatók alázatos szakmai felkészítésében. Bizonyára jelen pillanatban is intenzíven folynak azok tudományos munkák, melyek eredményeit fiatal tehetségeink tavasszal büszkén bemutatják majd. Tiszteletre méltó, hogy diákkörös hallgatóink felismerték a tudás erejét, és hogy egyetemi oktatók munkakörükön kívül azon szorgoskodnak, hogy minél mélyebb tudást adjanak át nekik. Önök közösen azt a szakmai útvonalat választották, melyet „mester” és „tanítvány” kapcsolatnak nevezhetünk, és mely oly sok estben bizonyult érdemesnek. Köszöntöm azokat a tapasztalt kutatókat is, akik önkéntesen vállalják a pályamunkák bírálatát és a tagozatok igazságos és színvonalas zsűrizését, hozzájárulva országunk testnevelés- és sporttudományos fejlődéséhez. Köszönet azoknak a szülőknek, edzőknek, mentoroknak, akik olyan miliőt teremtettek meg gyermekeiknél, tanítványaiknál, amellyel kialakították a tudás vágyát! Nagy szeretettel várjuk Önöket Pécs városában, a Pécsi Tudományegyetemen, a Sporttudományi és Testnevelési Intézetben, a 36. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában!

Dr. Váczi Márk - PTE TTK STI

Dr. Váczi Márk
ügyvezető elnök
36. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekció


Az OTDK kiemelt támogatói:

nkfih-mta-kim-logo

mav-gysev-logo-egyben


A 36. OTDK Testnevelés- és
Sporttudományi Szekció protokolláris közreműködői:

mstt-met-mdsz-logo-egyben

ttk&borbirtok&pecs-zoo-logo

human-movement-mksz-logok-egyben

pecs-es-pvsk-logo

musz-es-libri-logo

decathlon-logo

pecsi-sor-logo

tixa-logo

hr-rent-logo